A Puliwoodos kollégákkal már többször is szót ejtettünk az év során arról, hogy várjuk még azt az igazán átütő erejű horrort, amit még a legjobban várt alkotásoktól sem kaptunk meg. Bár az X-ről, a Nemről vagy a Fekete telefonról tudtunk jókat írni, összességében az a "hűha" érzés elkerült minket idáig. Akik hasonlóképpen éreznek, mint mi, azoknak valószínűleg szintén be fog találni Christian Tafdrup társadalmi szatírába burkolt horrorja, A látogatás, ami esélyesen ott lesz az év végi horrorfilmes toplisták élén. Ehhez pedig ironikus módon démonok, szellemek és sorozatgyilkosok sem kellettek - csupán a 2022-re jellemző társadalmi normák, melyek problémáját brutális őszinteséggel járja körbe Tafdrup.
Hiszen míg 2022-ben a trollok dominálják a közösségi médiaplatformok felületeit, és nagyon sokan feketeöves kommenthuszárnak mondják magukat, addig az interperszonális kommunikáció több sebből is vérzik. Egyrészt velünk élnek az évszázados társadalmi berögződések, ami az emberek közötti kommunikációt meghatározzák, másrészt pedig felnövőben van egy olyan generáció, aminek tagjai már többet beszélnek az éterben egymással, mint személyesen. Bár aktuálisabb lehetne az utóbbi témát boncolgatni, Tafdrup mégis az első kategóriát célozza meg, és mutatja be annak árnyoldalait.
Björn, Louise és lányuk, Agnes egy olaszországi nyaralás során összebarátkoznak egy holland házaspárral, Patrickkal és Karinnal, illetve a fiukkal, Abellel. Meglepetésre otthon egy képeslap várja a dán családot: Patrickék meghívják őket az otthonukba, Hollandiába. Az érzelmi zsarolás kimaxolásához még bevetik azt is, hogy az amúgy szűkszavú, hallgatag Abel is folyton Agnest emlegeti. Björnék gondolkodóba esnek, hiszen az évben már többször is elmentek nyaralni, belefér-e ez még? Ám a döntő érv mégsem az anyagiak és a szabadságolás oldaláról érkezik, hanem onnan, hogy nagyon illetlen lenne egy ilyen szívélyes invitációnak nemet mondani.
A dán családban, jobban mondva a szülőkben zajló küzdelmekre már az első 10 percben is figyelmesek lehetünk, Tafdrup pedig erre a sok ember mindennapjait meghatározó küszködésre húz fel egy lebilincselő thrillert, ami az utolsó fél órában csap át hidegrázós horrorba. Mert míg sokan egyáltalán nem törődnek azzal, hogy az interneten milyen lábnyomot hagynak maguk után, addig az egymás közötti személyes kommunikáció során már sokkal kínosabb megmondani a másiknak a magunkét. Még akkor is, ha jogosan teszünk szóvá valamit, bizonyos beállítottságú emberek rosszul érzik magukat a megjegyzésekért.
Hiszen hány olyan pillanat van akár egy hétköznap során, amikor lenyeljük a békát, ahelyett, hogy meghúznánk a határokat az ismerősökkel vagy ismeretlen emberekkel szemben? Frusztrációját rajtunk letöltő főnökök, gyereknevelésbe beleszóló após vagy anyós, újabb pasis vagy csajos csalódottságáról mesélő barát, aki még csak nem is érdeklődik felőlünk - csak néhány hétköznapi példa, ahol a megbántást és megbántódást kerülve nem vállaljuk fel valódi véleményünket, érzésünket.
Björnék látogatása végül egy konfliktuskezeléses mesterképzésben csúcsosodik ki, hiszen a vendéglátók lépten-nyomon kóstolgatják őket. Direkt figyelmen kívül hagyják Louise vegetáriánus étrendjét, vacsorára invitálás után velük fizettetik ki az estét, és még hasonló finomságok. Mindezek ellenére Björnék tűrnek, és ha néha fel is emelik a szavukat, láthatóan még ők érzik magukat rosszul, hogy belegázolnak a tiszteletlenül viselkedő Patrickék lelki világába.
Tafdrup kendőzetlen őszinteséggel mutatja be a Björn-féle emberek lelki vívódásait, ami annyira hétköznapi jelenség, hogy bizonyos szituációkban még a néző is magára fog ismerni. Ám pont ettől lesz egyenesen letaglózó élmény A látogatás, hiszen minden extrémitása ellenére a cselekmény autentikussága, hihetősége nem csorbul. Ez pedig egy olyan fokú átélhetőségnek ágyaz meg, amit kevés thriller-horror tud reprodukálni.
Aki látott már valaha is skandináv filmet, az tudhatja, hogy a színészi játékra általában nincs panasz, és A látogatás sem kivétel ebből a szempontból. Morten Burian zseniálisan alakítja a botladozó maszkulinitást imitáló családfőt, Björnt, és látványosan roskad össze a társadalmi konvenciók és a családi kötelességek össztüzében. Fedja van Huet Patrickja pedig az a mosolygós szociopata, akinek invitációját még talán mi is elfogadnánk, hiába rí le róla első pillantásra, hogy valami nem okés vele.
Bár hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a gyerekek köré épül fel a film tétje, A látogatásnak mégis a társadalmi megjátszás, "a mindent lenyelünk" elv börtönében rekedt felnőttek lesznek a főszereplői. Azok a felnőttek, akik még egymás között is hajlamosak megjátszani magukat, és ahol a klasszikus női és férfi szerepkörök 2022-re sok helyen már fel is cserélődtek.
A finálé lesújtó és könyörtelen, nincs benne megalkuvás. Tafdrup tudatosan viszi el egy extrémebb irányba a cselekményt, és nincs köntörfalazás azzal kapcsolatban sem, hogy véleménye szerint hová fajulhat ez a fajta meghunyászkodó hozzáállás a felnőttekben. Ez pedig egy olyan maradandó élményt eredményez, mely sok nézőt fog az önreflexió irányába sodorni, ami manapság a CGI-orgiákba torkolló látványfilmek korszakában igazi kuriózumnak számít.
Olvass tovább :
No comments yet